Kedves olvasóim! Ahogy láthattátok, a Fogyi Naplót egy ideje pihentetem, mert túl sok dolog van, amiről írni szeretnék, ezért azokat később egy összefoglalóban fogom elemezgetni, egy nagy nyári önbizalomerősítő tréninggel egybekötve. A téma szintén az önelfogadásról szól ebben a topicban , és arról, hogy az instagramon túl is létezik élet, ami néha nem is olyan mesébe illő.

A hosszú tél után végre bekövetkezett a (rettegett) tavasz, magával hozva a napocskát és a jó időt, ami ilyenkor két dolgot jelent.
1. Nagyon örülünk, hisz megspóroljuk a fűtésszámlát, ami valljuk be, a karácsonyi kiadások mellett/után elég sok fejfájást okozott. Mellesleg a közérzetünk is rögtön jobb lesz. Legalábbis az én életkedvem merőben más, amikor jó az idő, és élvezet kint lenni.
2. A testet eltakaró kabátok, pulcsik helyét átveszik a szoknyák, trikók, lenge ruhák, és hamarosan a gyilkos kacajjal leselkedő fürdőruhák, de amiatt még ráérünk aggódni egy hónap múlva. Bár sokunknak az életmódváltás csak az egészségünk megtartása érdekében történik, el kell ismerni, sokkal jobban érdekel minket a külsőnk. Én sosem attól vagyok boldog, ha évi három helyett kétszer leszek náthás - na, azért ennek is örülök - , hanem attól, hogy mennyivel jobban festek a képeken, tükörben, és már megint egy mérettel kisebb ruha kell. Ez nem gáz. Ettől nem leszel egy önimádó, felszínes liba. Fogadd el, belénk van táplálva a tökéletességre való törekvés. 
Most értünk oda, amiről valójában beszélni szerettem volna. A tökéletességre való törekvés.  
Mindig eljön a kérdés: Mi a tökéletes? Létezik-e tökéletes? 
Don't worry! Megvannak rá a sablon válaszok: Ez relatív. Valakinek te tökéletes vagy. Tökéletes nem létezik, mindenkinek vannak hibái.
Rendben, én ezt fel tudom fogni, ahogy te is, meg a szomszéd, meg mindenki más. De akkor miért is akarjuk elérni azt, ami állítólag nem létezik? Miért is akarunk minden nap, minden percben megfelelni valaminek/valakinek? Tulajdonképpen kinek is?

A Glamour effektus
Napi rendszerességgel lejátszom ezt a meccset magamban. Sokszor a boltig nem mertem elmenni úgy, hogy ne nézzek ki patentül. A belvárosról meg a suliról (vagy munkahelyről) ne is beszéljünk. Rengeteget pepecseltem azzal, hogy olyan legyek, mint aki most lépett ki a Glamour címlapjáról. Megpróbáltam ignorálni az érzést, hogy a szűk cuccban mindjárt megfulladok, a tavaszi szél felfújja a szoknyám, a magassarkú szandál elszorítja a vérkeringést a lábamban, mellesleg a hosszú hajam leengedve úgy fűt, mint egy szauna és beleragad a rúzsomba is.
Tehát kimentem, mint Carry Bradshaw, arra várva, hogy fél Budapest megfordul utánam, talán belebotlok a hercegembe. Hát hogyne... A kutyát nem érdekeltem. Talán pár másodperc erejéig megfordult mások fejében, hogy csinos vagyok, vagy esetleg kaptam "szép" beszólásokat a kevésbé intelligens embertársainktól. Végül lestrapáltan, izzadtan, sajgó lábakkal bevágódtam a lakásba, és átkoztam magam, amiért nem a tornacipőmet választottam és egy kényelmesebb farmert az órákon át tartó shoppingoláshoz, csatangoláshoz a rossz aszfalton, meg a koszos BKV-hoz.
Azóta fejlődtem, ami azt jelenti, hogy az esetek nagy százalékában a célom, hogy ÉN jól érezzem magam a bőrömben. 
Kétségtelen,  a fullos külső dobja az önbizalmunkat, és sugárzunk, mert szépnek érezzük magunkat. Csak az nem mindegy, hogy ez a sugárzás annyit ér, mint egy Snickers, ami fel aztán ledobja a vércukorszintet, vagy egy protein shake, ami a két órás edzéshez is lendületet ad. 

 

- Beteg vagy?
- Csak nem sminkeltem...
Bár engem ez a probléma még nem érint, ennyi idősen nem érzem szükségét a napi szinten való sminkelésnek, de pontosan eleget hallom a környezetemben, hogy a #nomakeup csak akkor menő, ha sztár vagy, és feltolod mindenhova a lázadásod jelképét. Nyújtsa fel a kezét, aki rendszeresen sminkel. Oké. Most az tegye le, aki ugyanolyan magabiztosnak érzi magát nélküle, mint vele. Oké. Most pedig az tartsa fent, vagy tegye fel, aki kapott már valaha "vicces" beszólást a természetes külsejére. 
Sajnos nem tudom lecsekkolni a kezeket, de ha még mindig fent van a kezed (gondolatban), akkor elmondok valamit azoknak, akiknek ez az egész reggeli és esti - mert le kell mosni, ami rosszabb, mint felrakni - procedúra terhes. 
Ne érezd magad sz*rul, mert meg mered magadnak engedni azt a luxust, hogy reggel 20 perccel tovább aludhatsz, hogy bármikor megtörölheted a szemed, mert nem fogsz utána úgy kinézni, mint a Kaszás, hogy nem kell a rúzsodat nyalogatnod egész nap. Számomra a smink alkalom. A hétköznapokban nem akarok több lenni, mint amire képes vagyok. És ha jobban belegondoltok, mennyivel nagyobbat üt, amikor a céges bulin, esküvőn, randin 3 hónap lélegző, boldog bőr után olyan arcot varázsolsz magadnak, hogy mindenki megirigyli. Ha megfordítva nézzük a szitut, a lehangoló első kérdés helyett biztosan elismerő bókokat fogunk kapni, és még nem is kell minden nap a pénzedet az arcodra kenni.

 

 

Hajpara 
A 3. örök probléma. Valakinek túl kevés, valakinek túl rövid, máskor zsíros, vagy korpás, lapos, színtelen, töredezett, meggyötört és még sorolhatnám. A haj egy nő éke, számomra is ez a legfontosabb. Egy ápolt haj és köröm sok mindent elmond a viselőjéről. Festettek hátrányban, mivel a ti hajatok sokkal több dolognak van kitéve, mint a másik táborban lévőknek. 
Megtapasztaltam, hogy minél több csodaszerrel öntöm magam nyakon, annál rosszabb lesz. Az állandó mosás is ahelyett, hogy javítana, csak ront a helyzeten. Kezeljük kicsit lazábban. Én heti 1x mosom meg, ha nagyon muszáj kétszer, pedig rendszeresen járok edzeni, mégis szuper állapotban van a hajkoronám. Itt azt mondom, hogy az egészsége valóban a legfontosabb. Sokan kiengedve szeretik, főleg, ha kevés van, nem akarják összefogni azt a keveset is, de megnyugtatásképpen mondom, ha variáljuk a hajviseletünket, változatos, nem válik unalmassá. Frissen mosva nem is tudok kontyot hordani, a lófarok szétcsúszik, a fonásról ne is beszéljünk. Érdemes kipróbálni egy kis böjtöt, hálás lesz érte a haj, és rögtön felszabadul az idődből 1-2 óra.

 

 

+1 Evés
Hű maradjak magamhoz, erről is pár rövidke mondat. 
Az életmódváltás nem azt jelenti, hogy 365 napon keresztül vízzel és fénnyel táplálkozom. Sajnos sokan félreértik a dolgot a környezetemben is, és ha meg merek bármit enni társaságban, azonnal megszólnak, hisz én állítólag diétázom. A kedvenc mondatom: Így akarsz fogyni? Állandóan zabálsz aztán panaszkodsz, hogy nem tetszel magadnak.
Na, álljon meg a menet! Mégis mi köze van ahhoz bárkinek, hogy mit, mikor és mennyit eszem? Nem vagyok hajlandó mindent örökre kivonni az életemből, amit egyébként nagyon szeretek, másnak a kedvéért. Igenis, ha megkívánom, meg fogom enni azt a szelet tortát, vagy azt a csomag ropit. Mindig beleestem abba a hibába, hogy hosszú ideig áhítoztam valamire, de megtagadtam, mert nekem nem szabad. Ennek annyi lett a vége, hogy a bűnözős napon nem győztem falni, megpróbáltam bepótolni az elmaradt falatokat, és este szomorkodtam, hogy holnap ismét kezdődik a gyilok. Elég ebből! Az én életem, én döntésem, én testem. Ha bűntudatom van, az csak magam miatt lehet, mikor érdekel a véleménye, meg fogom kérdezni, ki nem mondott kérdésekre nem kérek választ. Jóindulatból sem...

 

 

Nos, ennyi lett volna a Freedom Zone. Remélem tetszett, és ezek után te is megengeded magadnak a lélegzést, hisz egyszer élsz. Tápláld a saját boldogságod, így ha van elég, másoknak is adhatsz belőle.

Köszönöm, hogy elolvastad :)

 

Megosztás a facebookon

Kedves olvasóim! A múltkori bejegyzés kissé langyosabb volt, talán csak a kezdőknek adott valamennyi segítséget, viszont köszönöm mindenkinek, aki elolvasta. Ma egy sokkal személyesebb dolgot szeretnék írni, rengeteg felháborodással, saját élményekkel, érzésekkel, amit biztosan ti is megéltek rendszeresen (sajnos). Előre felhívnám a figyelmet, hogy a szókincsem nem lesz válogatott teljes mértékben, ahogy akkor sem az, amikor szembesülök ezekkel az önbizalomgyilkos problémákkal. A végére belövök egy motivációs dömpinget, ha esetleg csak az érdekelne, tekerj az aljára. :)

Egy bizonyos idő után (kb 2014) jellemző, hogy a pozitív testkép propagandája mindenhová befúrja magát. Itt volt az ideje, hisz mindenki emlékszik (koromnál fogva én mások beszámolóiból) a 90-es, 2000-es évek elején lévő szépségideálra, amikor a csonton csak egy kis bőr lógott, ezzel jelezve, hogy igen, emberek vagyunk, még nem bomlottunk le, bármennyire is logikus lenne. Vagyis elnézést, ez nem teljesen igaz. A hétköznapi lányok/nők pont ugyanúgy néztek ki, mint ma is, sőt, talán annál is kevésbé tudtak, vagy akartak megfelelni az elvárásoknak, amit idegen emberek, divatházak, márkák és a média állít fel nekünk. Az internet világa akkoriban nem hálózta be teljesen az emberi agyat. Emlékszem, anyukám sem őrült meg attól, hogy minden nap kemény edzéseket nyomjon a kondiban, nem hallgattam folyamatosan az önmarcangoló mondatokat tőle. Viszont ahogy teltek az évek, arra lettem figyelmes, hogy belenőttem egy társadalomba, ahol a boltok 80%-ban 38-as méretnél nagyobb ruhát nem szívesen adnak ki, bűn olyan ételt enni, amire nincs ráírva, hogy paleo/bio/szénhidrátcsökkentett/0 kalóra stb. Félreértés ne essék, előre szeretném tisztázni, hogy az egészséges táplálkozás, odafigyelés meghozza a gyümölcsét, igenis oda kell figyelnünk, hiszen a test amiben élünk, az kísér minket végig életünk minden percében, és egyértelmű, hogy amíg csak bírjuk, meg kell tartani a lendületet, az erőt, az egészséget. De az egészséges test mellé jár egészséges lélek is?

(Ez lenne a példa a kislányoknak?)

Ha az X vagy Y generáció tagja vagy, összeteheted a két kezed, neked még volt rá lehetőséged. Úgy lehettél gyerek (szintén felnőttek emlékeiből táplálkozom), hogy nem stresszeltél végig egy egész évet azon, hogy milyen leszel nyáron a strandon, nem számoltad napi szinten, görcsösen a kalóriákat, az edzés nem egy pánikszerű hobbi volt, hanem az életed része, ami kirándulásban, biciklizésben, udvari játékokban (bocsánat, fogalmam sincs milyen játékok vannak, valószínűleg 10%-át éltem meg a ti szórakozásotoknak), vagy egyéb más környezetben mutatkozott meg, nem sorolnám fel mindet. Nektek még volt rá esély.
Igen, azzal tisztában vagyok, hogy most a mi életünk meglehetősen könnyebb, minden zanzásítva van körülöttünk, egy gombnyomás, és elém tárul, amit éppen kigondolok. Persze ez nem egy társadalmi elemzés a generációs különbségek között, ezért nem húznám ezzel tovább a szót, rátérek a lényegre, amit 16 évesen rohadtul érzékelek. Egy tini lelke egyébként is nehéz eset. Mindig mondják hogy már nem gyerek, de nem is felnőtt. Most alakul ki az értékrend, a gondolkodás, a stílus, a hozzáállásunk a világhoz. Hahó!! Egy elcseszett mentalitásba születtem, segítség! Miért van az, hogy egy lánynak/fiúnak, aki sikeres az iskolában, rengeteg barátja van, céltudatos, ez mit sem ér? Nem ér semmit, ha önmaga akar lenni. Úgy érzem magam, mintha egy gyári futószalag terméke lennék. Ha egy kis különbség látszik rajtam, máris a hibások közé kerülök, hiába mutatok fel bármit is, sosem leszek a polcok tetején az a bábu, amit mindenki akar, amit reklámoznak, ami minőségi. Gáz, mikor egy 16 éves lány ül a monitor előtt, és ilyen gondolatok fogalmazódnak meg benne. Azt hiszem, most sok kortársam gondolatait fogalmazom meg, elsősorban nekik és szüleiknek ajánlanám ezt a kis irományt. 
Ez persze nem egy depis kárpálás, inkább egy dühös és kiábrándult recenzió. Máris meglátjátok miért írtam az elején, hogy ti is találkoztok önbizalomgyilkos szörnyekkel nap, mint nap, kortól és nemtől függetlenül, és a futószalagos hasonlatom is érthetőbbé válik, rögtön az első ponttal. 

 

Próbababák, plakátok, reklámok

Valamelyik nap nézelődtem egy boltban, és nem tudtam nem észrevenni a tényt, hogy a szemem előtt egy olyan babára húzták fel a ruhát, amilyen méretű ruha nem is létezik igazából, mert nincs rá vevő. Mi a....? Felkar méretű combokkal akarják kiszúrni a szemem? Most komolyan? Esetleg egy középhaladó anorexiás lány hasonlóan fest. Igen, valószínűleg át kéne térnem a fénydiétára, hogy rajtam is ilyen jól álljon az a rohadt farmer. Lehet most értettem meg, miért látom magam mindig egy disznónak a próbafülke tükrében. Elvesztettem a realitásom, talán sosem volt, most viszont biztos nincs. Értem én, hogy valamin be kell mutatni a ruhát, de nem lehetne mondjuk olyan megoldást találni, amitől nem érezzük magunkat szarul? Ha téged semmi sem tud befolyásolni, leborulok előtted, esküszöm. Kérlek írj, és mondd el hogy csinálod. 
Nem csak a babák - amik már többször kiverték a biztosítékot, több embernél is, emlékezzünk csak Katalin hercegné kedvenc márkájára, és kirakatára - , de az óriási plakátok is, amik centire pontos tökéletességet sugároznak. Aztán lenézek magamra, és hopp...valami nem stimmel. Tudom mire gondolsz most. Ez csak a számítógép varázsa, az életben nem olyanok ők sem, szimpla emberek, azzal a különbséggel, hogy mögöttük több zsák pénz és egy 100 fős stáb áll, hogy ez legyen a végeredmény.Viszont akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, ha már ők is kevesek, én hogy lehetnék több? 

(Természetesnek lenni természetellenes?)

Szándékos megalázás orvosnál, iskolában, munkahelyen

Ez a másik, ami maximálisan kiborít. Családomban előfordul - főleg az idősek körében - ,hogy sűrűn kell látogatnia az orvost. Én elhiszem, hogy meg kell mérni az embert, az egészséges határt valahogy be kell lőni, na meg tanácsokat is lehet adni, de az, hogy a doki keményen belevágja valaki szemébe, hogy fogyjon le, mert ha nem... Természetesen ez egy eset a százból, amit az egészségügyi megaláztatásokból kiemeltem, ezer más dolgot említhetnék, amivel elérik, hogy kevesebbnek érezzük magunkat, a hibáinkat olyan emberek nagyítják fel, és figurázzák ki, akiktől segítséget várunk. Ha nem is segítséget, legalább annyit, hogy ne legyen egy gyökér, ez például iskolában/munkahelyen, bármely közösségben.
Miért nem tudunk elmenni egymás mellett komment nélkül? Sosem értettem azokat az embereket, akik szeretnek fájdalmat okozni másnak. Bárcsak azon lenne a világ, hogy támogassuk egymást. Sajnos magamon is észre szoktam venni, hogy elfelejtek szép szavakat mondani mások felé, bár én rosszat se mondok, de szépet sem. Pedig semmibe sem kerül, csupán hozzá vagyok szokva. Én se sűrűn kapok, pedig milyen jól esne. Így elfelejtődik, hogy talán a másik napját bearanyoznánk egy mondattal.
Ha ezt olvasod, ígérd meg magadnak, hogy naponta mondasz legalább 3 olyan dolgot, amivel feldobod a környezeted hangulatát. Adni remek. Minél több pozitív gondolat hagyja el a szádat, annál több pozitív gondolat termelődik a fejedben, amitől ragyogni fogsz. Hisz nem véletlenül mondják, hogy a boldogság a legszebb smink :)

 

Te magad

Jól látod, a harmadik probléma, talán a legnagyobb mi magunk vagyunk. Bevallom, vért izzadva küszködöm önmagammal. Nem azért, mert beteg vagyok, kattant, esetleg életképtelen. Egyszerűen ez a korosztályomra jellemző életérzés. Pedig tudom milyen érzés, amikor önfeledten boldog vagyok, kibékülök a testemmel, szeretem a hibáimat, hisz azok ösztönöznek, hogy minden egyes nap jobb legyek. Nem csak a külső jegyekre gondolok, hanem minden másra. El kell esni, hogy felállj. Mikor kudarc van, éld meg a kudarcot, fájjon nyugodtan, tombold ki magad, add ki, végül engedd el, lépj a nyakára a démonodnak. Te irányítasz! Akármilyen idétlenül hangzik, olykor elképzelem, ahogy ott áll előttem egy szörny (a probléma), és én küzdök vele, harcolunk, végül legyőzöm. Legyek saját magam ellensége?
Mikor állok a tükör előtt, és mantrázom, hogy mitől is vagyok egy értéktelen senki, aki sosem lesz sikeres, a kutyának se kell, elgondolkozom, hogy tulajdonképpen mi a halált művelek. A legjobb barátnőmhöz, anyukámhoz, testvéremhez odamennék, és elkezdeném neki ezeket sorolni? Nem! Eszembe nem jutna soha. Magammal miért teszem?
Ha sikerül ezt tudatosítani magamban, a kérdésekből felszólítás válik.  Szedd már össze magad! Légy önmagad legjobb változata! Elég a búslakodásból, nincs időd, cselekedj, élj, élvezd az életed minden percét! Nem hagyhatod, hogy olyan emberek határozzanak meg, akik egy gombostűt sem mozdítanának meg érted, csak azért próbálnak kikészíteni, mert nekik az anyagi szempontból nagyon jól jön (itt nem a szomszédra gondolok).

Ha jön a negatív gondolathullám, mondd ki, hogy STOP. Sorolj fel 5 dolgot ,amiért büszke vagy magadra. Ha megvan, próbáld megindokolni, miért kevés ez. Ügye, hogy nem megy? Ha mégis találsz, kezdd el tervezni, mitől lesz ez több. Lásd magad előtt a célt, de ne hanyagold el a jelened jelentéktelen és buta indokok miatt, mert ahogy mondani szokták, az ember a halálos ágyán nem azt bánja meg, amit megtett, hanem amit soha. Most pedig állj meg egy pillanatra, ha nagyon kemény vagy, a tükör elé, és mondd ki hangosan :  Szeretem magam! Sosem adom fel! Egy harcos vagyok!

 

 

Megosztás a facebookon

Kedves olvasóim! Elsősorban szeretném megköszönni, hogy az első bejegyzésemet ennyien elolvastátok és szerettétek, sőt erőt adtatok ahhoz, hogy folytassam. :) Rengetegszer előfordul velem, hogy nem tudom tartani az étkezéseket, elfoglalt vagyok, és amivel összetalálkozom legelőször, az egy cukrászda, pékség vagy fornettis, ahonnan törvényszerűen olyan illatok jönnek, amely az éhes pocim egyből felcsigázzák. Mégis mivel tudjuk elkerülni azt, hogy kifosztjuk a város készleteit?

 

Nézzünk szembe a valósággal. Hétköznapi emberek vagyunk, nem áll egy kész stáb a hátunk mögött, akik minden percben azon dolgoznak,hogy úgy nézzünk ki, mint egy Instagram sztár, és pontban 1-kor hozzák nekünk a csirkesalátát, na meg a gyerekért is elmennek az óvodába/iskolába azért, hogy te nyugodtan lenyomhasd a legalább 2 órás edzést a kondiban. A legtöbb embernek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy görcsösen betartsa az étrendjét, és a testére fordítson rengeteg időt, pénzt és energiát. Ez persze nem azt jelenti, hogy az átlag nőnek vagy férfinak ne sikerülne normál keretek között teljesíteni a feladatot, mert igenis meg tudja csinálni, viszont ehhez rengeteg kitartás és eltökéltség szükséges. Ezért is kell büszkének lenni magunkra, hisz saját erőnkből vagyunk képesek megugrani a határainkat. De mi van akkor, ha becsúszik egy kis hiba a gépezetbe? 

Gondolom ti is gyakran beleestek abba a szituba, hogy a reggeli rohanás közben, vagy az elhúzódó munka miatt megfeledkeztek magatokról, annyira sincs idő, hogy nyugodtan elfogyasszatok valami egészséges és tápláló ételt, az edzésről ne is beszéljünk. 
Velem is rendszeresen előfordul, hogy egész nap mást sem csinálok csak fel-alá rohangálok a városban, mint egy mérgezett egér, pedig még tanulnom is kéne, na meg rendet rakni és a saját kis problémáim miatt megsiratni magam. Ilyenkor elgondolkozom mindig, hogy mi a frász lenne velem, ha lenne 2-3 gyerekem? Hűha...Na de térjünk vissza a témához. 
Mikor nagyon ki vagyunk éhezve, hajlamosak leszünk arra, hogy a lehető leggyorsabb és legolcsóbb módon gyorsan bedobjunk valamit, ami megment az éhhaláltól, természetesen olyan mennyiségben, hogy egy ló is megirigyelné. A helyzetünk legnagyobb ellenség, hogy a város tele van finoman illatozó pékségekkel, Fornettissel, utcai árussal, a legközelebbi Update bolt viszont 20 percre esik...Van egy jó hírem, ügyesen ki lehet kerülni ezt a csapdát. Hoztam nektek pár ötletet, ami nekem be szokott válni, és maximálisan bűntudatmentes. 

1. Vésztartalék minden táskában, zsebben elrejtve

Ha tipikus falatozó vagy nem árt, ha minden szütyőben lapul 1-1 meglepi. Legyen az müzli szelet, gyümölcs, joghurt, diétás nasik, tuti csillapítani fogják a tornádó erejű, semmiből lecsapó éhségedet. A vésztartalék nem dobozolt kaja, csupán valami apró, ami könnyű, nem morzsál nagyon, és nem igényel különösképpen evőeszközt. (Na jó, a joghurt igen, de egy kicsi műanyagkanáltól nem kapsz sérvet.) Így elkerülheted a kényszert, hogy betérj valami boltba, és egy banán helyett véletlenül két Snickers landoljon a futószalagon. Igazából ezt nem is tudom nagyon részletezni, három szót kell megjegyezni : Kicsi, egyszerű, diétás. 

2. Rossmann, dm, Müller

A másik kedvenc - és általam leggyakrabban használt - módszerem, hogy rendes élelmiszerbolt helyett ezeket választom. Itt lehetőségünk sincs beleütközni a csábító ételekbe, mivel minden termékük bio, ilyen-olyan mentes, plusz gyorsan elérhető. Általában a Cerbona müzlijeit választom, mivel olcsó, és kapható belőle cukormentes. Elég színes a palettájuk, ha nem rettegünk annyira a cukortól, választhatunk zabszeletet, vagy sima müzliszeletet, kisebb és nagyobb formában is. Meglepő, hogy milyen gyorsan eltelít, máris kibírjuk hazáig. A Belvita termékeit is kifejezetten kedvelem, bár azok tartalmaznak cukrot, de nem túl nagy mennyiségben. Különböző kekszek, ropik, diétás sütemények is akadnak, az már tőlünk függ, hogy mennyit bír el a napi limitünk. 

 

3. Cukrászda nekünk

Valószínűleg már ti is találkoztatok a városotokban valahol egy olyan cukrászdával, ahol cukor/laktóz/glutén/tojásmentes édességeket készítenek. (Sajnos) én meglehetősen édesszájú vagyok, ami nem túl előnyös, főleg azért, mert itthoni sütéshez nincs se kedvem se időm, viszont ezeken a helyeken nyugodt szívvel vásárolok. A legtöbb üzletben feltüntetik a kalória és ch számot, mellesleg kivétel nélkül az összes édesítővel készül, leginkább xilitből. A süteményeik általában 300 és 500 forint között mozognak, de ha jobban belegondolunk megéri, mivel a lassú felszívódásuk miatt később leszünk éhesek, ezt betudhatjuk egy rendes uzsonnának is, nem csupán nasinak. 

+1 probléma

Nem tudom ti hogy vagytok vele, nekem sokáig meggyűlt azzal a bajom, hogy nem mertem az utcán enni emberek előtt. Erősen frusztrált, folyton azt éreztem, hogy mások bámulnak, leeszem magam, egy zabagépnek tűnök, és egyébként is undorító. Ha van rajtad egy kis felesleg akkor ez az érzés erősebb lehet, mert látod az emberek tekintetén a gondolataikat. "Nem csoda, hogy így néz ki, most is zabál." Ez nincs így. A kutyát nemérdekli, hogy mit és hol eszel, menet közben, vagy csak a megállóban, észre sem veszik. Ez a dolog már másról szól. A belső egyensúlyról , önbizalomról. Ne érezd magad rosszul azért, mert enni mersz. Ez nem csak az utcára vonatkozik, hanem bulikra, összejövetelekre, bármire, ahol társaságban vagy. Te elítéled az embereket? Ügye hogy nem! Látod, nincs ok aggódni. Akinek rosszindulatú gondolatai vannak, az annyit is ér, abban leli örömét, hogy gyilkos és lenéző pillantásokat lövell mások felé, pedig ők szenvednek igazán valamilyen lelki problémától. Úgyhogy egyetek bátran, de ésszel. :) 

Megosztás a facebookon

Hello kedves olvasó! :) A Fogyi naplóban őszintén fogok írni a "fogyókúra" - alias életmódváltás - előzményeiről, folyamatáról, az ahhoz kapcsolódó érzésekről. Ajánlom azoknak, akik most vágnak bele, és szükségük van egy kis löketre, vagy éppen benne vannak a sűrűjében, és szeretnének 1-2 ötlettel gazdagodni, esetleg simán csak megnyugodni, hogy nem csupán nekik megy olyan nehezen a mindenhol erősen propagandált és már-már kötelező "fogyókúra".

 

Ez a fogyókúra dolog minden nő életében legalább egyszer előjön. Biztosan te is tapasztaltad már, hogy a tested változása nem éppen pozitív irányba esik. Ekkor mindig következik egy pánikszerű diéta, aminek a módszere : Maximum annyit enni, mint egy muslica. 
A tapasztalt diétázóknak gondolom nem mondok újat ezzel, de sajnos ez sosem hoz megoldást, hiszen a szervezetben bekapcsol egy riasztó, ezáltal automatikusan tárolni kezd, az ember 1 hét után kiéhezik, ami ahhoz vezet, hogy a szomszéd hűtőjét is kifosztja-->intenzívebb súlygyarapodás. 
A mai bejegyzésben a fázisokat szeretném bemutatni, hogy min megy keresztül az ember, míg eljut a tudatos táplálkozásig. 

 

1.A pánik

Mindenkinek van az életében egy szakasz, amikor kicsit felszed magára. Ennek okozója lehet egy terhesség, betegség, új munka, túl sok stressz, és még sorolhatnám. Aztán hirtelen beüt a krakk. Meglátjuk magunkat a tükörben, feltűnik, hogy a ruháink egyre szűkebbek,és már nem foghatjuk rá arra, hogy összement a mosásban. Persze olyan is akad, aki észleli a hízás folyamatát, egyre kényelmetlenebbül érzi magát a testében, végül eljut arra a pontra, hogy képtelen eltekinteni ettől a változástól. Egy biztos, amikor megszólal a vészcsengő, mint az őrült hangyák a bolyban, kétségbeesetten keressük a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb megoldást. 
De vajon mi legyen az?

 

2. Kuruzslás, netes csodák, égi megváltás

Nézz a lelkedbe, és mondd azt, hogy te nem ültél a monitor előtt ( talán egy könyv felett), és mint az őrült, olvastad, sőt már magoltad a "jobbnál-jobb" trükköket, kerested a mindent megváltoztató krémeket, bogyókat, sprayket, löttyöket, amik legkésőbb az elkövetkezendő 1-2 hétben látványos eredményt hoznak. Ügye hogy nem mondhatod ezt el magadról?? Ne aggódj, én se.
A női magazinok online felülete előszeretettel löki neked a baromságot arról, hogyha minden reggel megiszol egy pohár citromos vizet, vagy több folyadékot viszel be, máris meg vannak oldva a problémák.  Ezekben persze van valamennyi hasznos információ, mert valóban jót tesz egy kis citromos víz, amellett, hogy legalább heti 3x elmész edzeni és felállítasz magadnak egy megfelelő, egészséges és diétás étrendet. A másik tézisem az, hogy lehagytak belőle egy-egy szót. Tehát így nézne ki tulajdonképpen a szöveg: Ha minden nap csak citromos vizet iszol..... Ha a napi beviteled 80%-a folyadék....
Igen, így már elhiszem, hogy lefogyhatok. Ja bocsi, nem is, inkább EL!fogyhatok. Én meg már megint jól felhúztam magam elmélkedés közben, és eltértem a tárgytól. Elnézést, esküszöm tapaszt teszek a....mire is? Kezemre? Egy másik bejegyzésben hagyok majd helyet az önálló véleményeknek is.

3. Az elhatározás

Amint megtaláltuk a teljesen idióta és felesleges módszert, azzal a lendülettel bele is vágunk. Az első pár nap egészen jól megy, sikerül kihúzni a napot pár szem almával, magocskával, uborkaszelettel. Azt el kell mondanom, hogy ilyenkor a 24 óra legalább 72-nek tűnik, hisz egyre éhesebbek, feszültebbek vagyunk, és egyetlen dolgon jár az eszünk. A kaján. Bizony. Ha az agyunk szemétsége kevés len
ne, egyértelmű, hogy az összes reklámba belefutunk, ahol a kedvenc nápolyinkat, csokinkat, chipseinket mutogatják. Most tűnik fel neked igazán, hogy a kollégáid, barátaid, osztálytársaid mit is esznek nap mint nap, mivel pusztán egy zacskó csörgésétől beindul a nyál kiválasztása plusz a gyomrod is automatikusan emészteni akar, viszont te csak annyit tudsz tenni, hogy lemondóan sóhajtasz, és visszafordulsz a répádhoz, amit reggel olyan nagy büszkeséggel csomagoltál be magadnak. 

4. Kiborulás és csalódottság

Ha igazán kemény vagy, egy hetet is lenyomsz így, talán másfelet. Ahogy írtam, a szervezet kiéhezik, ezért más sem jár a fejedben, csak az, hogy minél előbb a lehető legtöbbet egyél. Bár nem így tervezted, az utad rögtön az elő gyorsétterembe vezet, ahol pusztán az illatoktól megfordul veled a világ, máris vidáman úszkálsz a muffinok, piték, szószok, hamburgerek tengerében. 
Miután oly vidáman bevacsoráztál, és nem nyomja el az agyad hangjait az éhség, rájössz, hogy mekkora baromságot csináltál, a sírás fojtogat, gyengének érzed magad, kudarcként éled meg az evést. Szomorúan kiballagsz, már nem is tűnik az egész csillámporos tengernek, inkább egy mocsaras vidéknek, ami berántott magába, és lehúzott a mélybe. 
A 3. és 4. (vagyis jelenlegi) pont még sokszor váltogatja egymást. Önbizalom előbukik aztán el, előbukik majd újra el. Ennek a vége sosem pozitív, hisz a folyamatos sikertelenség kiborít, majd feladod a harcot. De mi van akkor ha nem? (Remélem egyik olvasómra sem jellemző, hogy feladja!! Tudjátok, a profik menet közben többször buktak el, mint ahányszor a kezdő megpróbálja. ) Nos, az 5. pontból kiderül.

 

 

 

 

5. A megvilágosodás 

Te már az 5. pontban vagy? Gratulálok! Először is ahhoz, hogy túlélted az előző 4 pontot, másodszor pedig ahhoz, hogy igazán kitartó vagy, és beláttad, hogy az eredményhez két dolog kell: kemény munka és idő.
Na de lássuk mit is takar a megvilágosodás. 
Nekem évekbe telt, mire megtaláltam az egyensúlyt. Bár fiatal vagyok, kanyargós, nehéz utak vezettek el idáig, ahol most tartok. Igazából még mindig van hova fejlődni, de tudom, hogy napról-napra jobbá válok benne. Az 5. pont már a belsődről szól. Arról, hogy mennyire vagy türelmes, kitartó, elszánt. Fontos, hogy bármi adódik, szeresd magad, szeresd az utat, amit bejársz, tiszteld a tested, a lelked, mert teszel valamit. Nem baj, ha néha csalsz, megszegsz 1-2 szabályt, hisz ez is kell, különben belefásulsz.  Akik elérték ezt a fázist, tudják, ez nem egy kúra, vagy pánikszerű cselekvés, hanem egy életmód, amitől jobban érzik magukat, a sikertől nő az önbizalom, az önbizalomtól nő a siker. Egy pozitív ördögi kör (nevezzük akkor angyalinak), ettől haladnak előre.
A sikeres ember bejárta azt az utat, ami kezdőként előtted áll. Ő is kikészült az első edzésektől, bizonyos dolgok megvonásától, százszor akarta feladni - mégse tette -, félt a véleményektől, hogy kinézik a konditeremben (vagy bárhol máshol sport közben), nevetségesnek tartják. Igen, én is esetlen voltam az elején. Azt se tudtam mit csináljak, mégis magabiztosnak akartam tűnni, ezért amit nem tudtam, meg se próbáltam. Sosem szégyen a segítségkérés. Fontos, hogy te, aki még nincs az ötödik pontban, tudd, hogy akit profinak látsz, ugyanolyan volt, mint te most. Kicsit esetlen, kevés önbizalommal, félt, de átlépte a korlátait, megcsinálta! Felejtsd el, hogy nem megy, azonnal ki kell verned  fejedből! Szép lassan kezdj hozzá, hidd el, érezni fogod, hogy mi jó neked és mi nem. Csak ne add fel soha!

 

 

 

Köszönöm, hogy elolvastad. :)
Ha a betekintőbe nem néztél bele, elárulom, hogy egy gimnazista lány vagyok. A korom ellenére van már egy adag tapasztalatom a témában, ha érdekel, hogy miért, szeretnél beszélgetni, írj e-mailt, nagyon szívesen fogadok bármilyen jellegű kérdést, segítek, vagy csak meghallgatlak. Ahova írhatsz: pixyke.w@gmail.com

 

Megosztás a facebookon

Gondolom feltetted a kérdést, hogy mi a frász ez már megint? Blah...egy újabb ember, aki papol az elfogadásról, önbizalomról, és minden másról, ami a csapból folyik. Nem mondanám. Csak egy szimpla lány vagyok, aki sikítófrászt kap a közösségi média ellentmondásosságaitól, és a folyamatos hazugságaitól. Ezen a blogon keresztül szeretném megszólítani azokat, akik nehezen veszik fel a küzdelmet, és szükségük van egy kis löketre a sikeres élet útvonalának felismeréséhez.

Kedves látogató! :)

Örülök, hogy rábukkantál erre a blogra.  Előre kijelentem, hogy nem szeretnék hatalmas szavakkal, főleg nem Gandhi féle bölcsességekkel dobálózni, arra sok más felület biztost lehetőséget. 

Kinek ajánlott?

Őszintén? Fogalmam sincs. Nincs egy kész tervem, hogy mikor, mit, hogyan fogok blogolni, egyszerűen csak írok. Bármit, ami éppen eszembe jut, megtörtént velem, amit érzek. Lehet egyszer úgy fogod érezni, hogy "Igen, ez a csaj belelát a fejembe, pontosan ugyanezt gondolom, mintha csak én mondtam volna!" Viszont a következő alkalommal ott fogod olvasni, és más sem fog villogni a fejedben, csak az, hogy " Ezzel meg mi van? Belőtte magát?" Nos, igen. Bevallom, magamat ismerve lesz itt minden. Hideg, meleg, boldogság, düh, szomorúság, hullámvölgyek, kiakadás, magasztalás, sorolhatnám a további jellemzőket, de már álmos vagyok. Pedig még csak negyed kilenc....hétfő. 

 

Miről fog szólni?

Ezt már dióhéjban leírtam a bemutatkozónál is. Többnyire pozitív töltéseket szándékozom belevinni a bejegyzéseimbe, ettől függetlenül nem az összes épül erre. Talán csak a fele...negyede...meglátjuk. 
Szeretném színessé tenni, és olyan dolgokat kitalálni, ami különböző embertípusokat is képes megfogni, nem kizárólag egy célcsoportom van.  Ha  idővel valamiről szeretnétek olvasni tőlem, írjatok bátran, keressetek fel, minden kérést szívesen fogadok, megosztom a témával kapcsolatban az én álláspontomat, nézeteimet. 

 

Pár szó rólam

Elsődleges célom közel kerülni az olvasótáboromhoz. Ezért is kerülöm a komoly, formális hangsúlyt, mint egy újságban például, mert azt szeretném elérni, hogy úgy érezd, mintha egy egyszerű beszélgetésben vennél részt. 
16 éves vagyok. "Mégis mit okosat mondhat nekem egy kölyök?" Tehetik fel a kérdést az idősebbek. Én azt mondom, sose lehet tudni. :) Ne ítélj első benyomás/információ alapján - na, erről tuti lesz bejegyzés, ha már itt tartunk -, hátha te is ki tudsz ragadni valamit, ami előrelendít, vagy csak szimplán feldobja a napod. 
Szókimondó személyiségnek mondhatom magam, érdekel a világ, az új,  nyitok a különbözőségek felé. 
Foglalkoztatnak komoly kérdések, filozófiai viták, a pszichológia, még az asztrológia egy része is. Természetesen hű maradok a koromhoz,  nem maradnak el nálam a hétköznapi témák sem. Legyen szó divatról, szórakozásról, sportról, fiúkról - ;) -, a vattacukorfelhőkről. 

 

Az a helyzet már egy ideje tervezem, hogy belekezdek egy blogba, de sosem jutottam el odáig, hogy meg is tegyem,  ezért kényszerültem egy hétfői napon, elalvás előtt, karikás és gúvadt szemekkel görnyedni a monitor előtt. Feltettem a kérdést "Mégis mikor, ha nem most?" Minden nap csak elodáztam. Majd hétvégén, majd a héten, majd pénteken, majd az újabb hétvégén...persze mindig volt indok miért nem sikerült elkezdeni. Viszont úgy döntöttem, ha ma nem kezdem el, talán soha. Minden egyes nappal elszalasztom a fejlődés lehetőségét. Bár ez egy nagyon gyatra bejegyzés lett - megígérem lesz jobb, tudod, nem szabad elsőre ítélni :P -, mégis büszke vagyok magamra, hisz megcsináltam! Pedig imádok írni, mégis nehezen veszem rá magam. Nézd csak meg, nem vagy vele egyedül. Itt ülök az első bejegyzésemnél, és érzem, hogy ez aztán nem lettem valami Stephen King, de tudom lesz ez még másként. Fejlődöm, minden egyes írással tanulok valamit, kitartóbbá válok, végül nem nehézség lesz, hanem egy napi rutin. Amit elterveztél kezdd is el még ma! Büszke leszel magadra.

Megosztás a facebookon