Kedves olvasóim! A múltkori bejegyzés kissé langyosabb volt, talán csak a kezdőknek adott valamennyi segítséget, viszont köszönöm mindenkinek, aki elolvasta. Ma egy sokkal személyesebb dolgot szeretnék írni, rengeteg felháborodással, saját élményekkel, érzésekkel, amit biztosan ti is megéltek rendszeresen (sajnos). Előre felhívnám a figyelmet, hogy a szókincsem nem lesz válogatott teljes mértékben, ahogy akkor sem az, amikor szembesülök ezekkel az önbizalomgyilkos problémákkal. A végére belövök egy motivációs dömpinget, ha esetleg csak az érdekelne, tekerj az aljára. :)

Egy bizonyos idő után (kb 2014) jellemző, hogy a pozitív testkép propagandája mindenhová befúrja magát. Itt volt az ideje, hisz mindenki emlékszik (koromnál fogva én mások beszámolóiból) a 90-es, 2000-es évek elején lévő szépségideálra, amikor a csonton csak egy kis bőr lógott, ezzel jelezve, hogy igen, emberek vagyunk, még nem bomlottunk le, bármennyire is logikus lenne. Vagyis elnézést, ez nem teljesen igaz. A hétköznapi lányok/nők pont ugyanúgy néztek ki, mint ma is, sőt, talán annál is kevésbé tudtak, vagy akartak megfelelni az elvárásoknak, amit idegen emberek, divatházak, márkák és a média állít fel nekünk. Az internet világa akkoriban nem hálózta be teljesen az emberi agyat. Emlékszem, anyukám sem őrült meg attól, hogy minden nap kemény edzéseket nyomjon a kondiban, nem hallgattam folyamatosan az önmarcangoló mondatokat tőle. Viszont ahogy teltek az évek, arra lettem figyelmes, hogy belenőttem egy társadalomba, ahol a boltok 80%-ban 38-as méretnél nagyobb ruhát nem szívesen adnak ki, bűn olyan ételt enni, amire nincs ráírva, hogy paleo/bio/szénhidrátcsökkentett/0 kalóra stb. Félreértés ne essék, előre szeretném tisztázni, hogy az egészséges táplálkozás, odafigyelés meghozza a gyümölcsét, igenis oda kell figyelnünk, hiszen a test amiben élünk, az kísér minket végig életünk minden percében, és egyértelmű, hogy amíg csak bírjuk, meg kell tartani a lendületet, az erőt, az egészséget. De az egészséges test mellé jár egészséges lélek is?

(Ez lenne a példa a kislányoknak?)

Ha az X vagy Y generáció tagja vagy, összeteheted a két kezed, neked még volt rá lehetőséged. Úgy lehettél gyerek (szintén felnőttek emlékeiből táplálkozom), hogy nem stresszeltél végig egy egész évet azon, hogy milyen leszel nyáron a strandon, nem számoltad napi szinten, görcsösen a kalóriákat, az edzés nem egy pánikszerű hobbi volt, hanem az életed része, ami kirándulásban, biciklizésben, udvari játékokban (bocsánat, fogalmam sincs milyen játékok vannak, valószínűleg 10%-át éltem meg a ti szórakozásotoknak), vagy egyéb más környezetben mutatkozott meg, nem sorolnám fel mindet. Nektek még volt rá esély.
Igen, azzal tisztában vagyok, hogy most a mi életünk meglehetősen könnyebb, minden zanzásítva van körülöttünk, egy gombnyomás, és elém tárul, amit éppen kigondolok. Persze ez nem egy társadalmi elemzés a generációs különbségek között, ezért nem húznám ezzel tovább a szót, rátérek a lényegre, amit 16 évesen rohadtul érzékelek. Egy tini lelke egyébként is nehéz eset. Mindig mondják hogy már nem gyerek, de nem is felnőtt. Most alakul ki az értékrend, a gondolkodás, a stílus, a hozzáállásunk a világhoz. Hahó!! Egy elcseszett mentalitásba születtem, segítség! Miért van az, hogy egy lánynak/fiúnak, aki sikeres az iskolában, rengeteg barátja van, céltudatos, ez mit sem ér? Nem ér semmit, ha önmaga akar lenni. Úgy érzem magam, mintha egy gyári futószalag terméke lennék. Ha egy kis különbség látszik rajtam, máris a hibások közé kerülök, hiába mutatok fel bármit is, sosem leszek a polcok tetején az a bábu, amit mindenki akar, amit reklámoznak, ami minőségi. Gáz, mikor egy 16 éves lány ül a monitor előtt, és ilyen gondolatok fogalmazódnak meg benne. Azt hiszem, most sok kortársam gondolatait fogalmazom meg, elsősorban nekik és szüleiknek ajánlanám ezt a kis irományt. 
Ez persze nem egy depis kárpálás, inkább egy dühös és kiábrándult recenzió. Máris meglátjátok miért írtam az elején, hogy ti is találkoztok önbizalomgyilkos szörnyekkel nap, mint nap, kortól és nemtől függetlenül, és a futószalagos hasonlatom is érthetőbbé válik, rögtön az első ponttal. 

 

Próbababák, plakátok, reklámok

Valamelyik nap nézelődtem egy boltban, és nem tudtam nem észrevenni a tényt, hogy a szemem előtt egy olyan babára húzták fel a ruhát, amilyen méretű ruha nem is létezik igazából, mert nincs rá vevő. Mi a....? Felkar méretű combokkal akarják kiszúrni a szemem? Most komolyan? Esetleg egy középhaladó anorexiás lány hasonlóan fest. Igen, valószínűleg át kéne térnem a fénydiétára, hogy rajtam is ilyen jól álljon az a rohadt farmer. Lehet most értettem meg, miért látom magam mindig egy disznónak a próbafülke tükrében. Elvesztettem a realitásom, talán sosem volt, most viszont biztos nincs. Értem én, hogy valamin be kell mutatni a ruhát, de nem lehetne mondjuk olyan megoldást találni, amitől nem érezzük magunkat szarul? Ha téged semmi sem tud befolyásolni, leborulok előtted, esküszöm. Kérlek írj, és mondd el hogy csinálod. 
Nem csak a babák - amik már többször kiverték a biztosítékot, több embernél is, emlékezzünk csak Katalin hercegné kedvenc márkájára, és kirakatára - , de az óriási plakátok is, amik centire pontos tökéletességet sugároznak. Aztán lenézek magamra, és hopp...valami nem stimmel. Tudom mire gondolsz most. Ez csak a számítógép varázsa, az életben nem olyanok ők sem, szimpla emberek, azzal a különbséggel, hogy mögöttük több zsák pénz és egy 100 fős stáb áll, hogy ez legyen a végeredmény.Viszont akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, ha már ők is kevesek, én hogy lehetnék több? 

(Természetesnek lenni természetellenes?)

Szándékos megalázás orvosnál, iskolában, munkahelyen

Ez a másik, ami maximálisan kiborít. Családomban előfordul - főleg az idősek körében - ,hogy sűrűn kell látogatnia az orvost. Én elhiszem, hogy meg kell mérni az embert, az egészséges határt valahogy be kell lőni, na meg tanácsokat is lehet adni, de az, hogy a doki keményen belevágja valaki szemébe, hogy fogyjon le, mert ha nem... Természetesen ez egy eset a százból, amit az egészségügyi megaláztatásokból kiemeltem, ezer más dolgot említhetnék, amivel elérik, hogy kevesebbnek érezzük magunkat, a hibáinkat olyan emberek nagyítják fel, és figurázzák ki, akiktől segítséget várunk. Ha nem is segítséget, legalább annyit, hogy ne legyen egy gyökér, ez például iskolában/munkahelyen, bármely közösségben.
Miért nem tudunk elmenni egymás mellett komment nélkül? Sosem értettem azokat az embereket, akik szeretnek fájdalmat okozni másnak. Bárcsak azon lenne a világ, hogy támogassuk egymást. Sajnos magamon is észre szoktam venni, hogy elfelejtek szép szavakat mondani mások felé, bár én rosszat se mondok, de szépet sem. Pedig semmibe sem kerül, csupán hozzá vagyok szokva. Én se sűrűn kapok, pedig milyen jól esne. Így elfelejtődik, hogy talán a másik napját bearanyoznánk egy mondattal.
Ha ezt olvasod, ígérd meg magadnak, hogy naponta mondasz legalább 3 olyan dolgot, amivel feldobod a környezeted hangulatát. Adni remek. Minél több pozitív gondolat hagyja el a szádat, annál több pozitív gondolat termelődik a fejedben, amitől ragyogni fogsz. Hisz nem véletlenül mondják, hogy a boldogság a legszebb smink :)

 

Te magad

Jól látod, a harmadik probléma, talán a legnagyobb mi magunk vagyunk. Bevallom, vért izzadva küszködöm önmagammal. Nem azért, mert beteg vagyok, kattant, esetleg életképtelen. Egyszerűen ez a korosztályomra jellemző életérzés. Pedig tudom milyen érzés, amikor önfeledten boldog vagyok, kibékülök a testemmel, szeretem a hibáimat, hisz azok ösztönöznek, hogy minden egyes nap jobb legyek. Nem csak a külső jegyekre gondolok, hanem minden másra. El kell esni, hogy felállj. Mikor kudarc van, éld meg a kudarcot, fájjon nyugodtan, tombold ki magad, add ki, végül engedd el, lépj a nyakára a démonodnak. Te irányítasz! Akármilyen idétlenül hangzik, olykor elképzelem, ahogy ott áll előttem egy szörny (a probléma), és én küzdök vele, harcolunk, végül legyőzöm. Legyek saját magam ellensége?
Mikor állok a tükör előtt, és mantrázom, hogy mitől is vagyok egy értéktelen senki, aki sosem lesz sikeres, a kutyának se kell, elgondolkozom, hogy tulajdonképpen mi a halált művelek. A legjobb barátnőmhöz, anyukámhoz, testvéremhez odamennék, és elkezdeném neki ezeket sorolni? Nem! Eszembe nem jutna soha. Magammal miért teszem?
Ha sikerül ezt tudatosítani magamban, a kérdésekből felszólítás válik.  Szedd már össze magad! Légy önmagad legjobb változata! Elég a búslakodásból, nincs időd, cselekedj, élj, élvezd az életed minden percét! Nem hagyhatod, hogy olyan emberek határozzanak meg, akik egy gombostűt sem mozdítanának meg érted, csak azért próbálnak kikészíteni, mert nekik az anyagi szempontból nagyon jól jön (itt nem a szomszédra gondolok).

Ha jön a negatív gondolathullám, mondd ki, hogy STOP. Sorolj fel 5 dolgot ,amiért büszke vagy magadra. Ha megvan, próbáld megindokolni, miért kevés ez. Ügye, hogy nem megy? Ha mégis találsz, kezdd el tervezni, mitől lesz ez több. Lásd magad előtt a célt, de ne hanyagold el a jelened jelentéktelen és buta indokok miatt, mert ahogy mondani szokták, az ember a halálos ágyán nem azt bánja meg, amit megtett, hanem amit soha. Most pedig állj meg egy pillanatra, ha nagyon kemény vagy, a tükör elé, és mondd ki hangosan :  Szeretem magam! Sosem adom fel! Egy harcos vagyok!

 

 

Megosztás a facebookon