Kedves olvasóim! Ahogy láthattátok, a Fogyi Naplót egy ideje pihentetem, mert túl sok dolog van, amiről írni szeretnék, ezért azokat később egy összefoglalóban fogom elemezgetni, egy nagy nyári önbizalomerősítő tréninggel egybekötve. A téma szintén az önelfogadásról szól ebben a topicban , és arról, hogy az instagramon túl is létezik élet, ami néha nem is olyan mesébe illő.

A hosszú tél után végre bekövetkezett a (rettegett) tavasz, magával hozva a napocskát és a jó időt, ami ilyenkor két dolgot jelent.
1. Nagyon örülünk, hisz megspóroljuk a fűtésszámlát, ami valljuk be, a karácsonyi kiadások mellett/után elég sok fejfájást okozott. Mellesleg a közérzetünk is rögtön jobb lesz. Legalábbis az én életkedvem merőben más, amikor jó az idő, és élvezet kint lenni.
2. A testet eltakaró kabátok, pulcsik helyét átveszik a szoknyák, trikók, lenge ruhák, és hamarosan a gyilkos kacajjal leselkedő fürdőruhák, de amiatt még ráérünk aggódni egy hónap múlva. Bár sokunknak az életmódváltás csak az egészségünk megtartása érdekében történik, el kell ismerni, sokkal jobban érdekel minket a külsőnk. Én sosem attól vagyok boldog, ha évi három helyett kétszer leszek náthás - na, azért ennek is örülök - , hanem attól, hogy mennyivel jobban festek a képeken, tükörben, és már megint egy mérettel kisebb ruha kell. Ez nem gáz. Ettől nem leszel egy önimádó, felszínes liba. Fogadd el, belénk van táplálva a tökéletességre való törekvés. 
Most értünk oda, amiről valójában beszélni szerettem volna. A tökéletességre való törekvés.  
Mindig eljön a kérdés: Mi a tökéletes? Létezik-e tökéletes? 
Don't worry! Megvannak rá a sablon válaszok: Ez relatív. Valakinek te tökéletes vagy. Tökéletes nem létezik, mindenkinek vannak hibái.
Rendben, én ezt fel tudom fogni, ahogy te is, meg a szomszéd, meg mindenki más. De akkor miért is akarjuk elérni azt, ami állítólag nem létezik? Miért is akarunk minden nap, minden percben megfelelni valaminek/valakinek? Tulajdonképpen kinek is?

A Glamour effektus
Napi rendszerességgel lejátszom ezt a meccset magamban. Sokszor a boltig nem mertem elmenni úgy, hogy ne nézzek ki patentül. A belvárosról meg a suliról (vagy munkahelyről) ne is beszéljünk. Rengeteget pepecseltem azzal, hogy olyan legyek, mint aki most lépett ki a Glamour címlapjáról. Megpróbáltam ignorálni az érzést, hogy a szűk cuccban mindjárt megfulladok, a tavaszi szél felfújja a szoknyám, a magassarkú szandál elszorítja a vérkeringést a lábamban, mellesleg a hosszú hajam leengedve úgy fűt, mint egy szauna és beleragad a rúzsomba is.
Tehát kimentem, mint Carry Bradshaw, arra várva, hogy fél Budapest megfordul utánam, talán belebotlok a hercegembe. Hát hogyne... A kutyát nem érdekeltem. Talán pár másodperc erejéig megfordult mások fejében, hogy csinos vagyok, vagy esetleg kaptam "szép" beszólásokat a kevésbé intelligens embertársainktól. Végül lestrapáltan, izzadtan, sajgó lábakkal bevágódtam a lakásba, és átkoztam magam, amiért nem a tornacipőmet választottam és egy kényelmesebb farmert az órákon át tartó shoppingoláshoz, csatangoláshoz a rossz aszfalton, meg a koszos BKV-hoz.
Azóta fejlődtem, ami azt jelenti, hogy az esetek nagy százalékában a célom, hogy ÉN jól érezzem magam a bőrömben. 
Kétségtelen,  a fullos külső dobja az önbizalmunkat, és sugárzunk, mert szépnek érezzük magunkat. Csak az nem mindegy, hogy ez a sugárzás annyit ér, mint egy Snickers, ami fel aztán ledobja a vércukorszintet, vagy egy protein shake, ami a két órás edzéshez is lendületet ad. 

 

- Beteg vagy?
- Csak nem sminkeltem...
Bár engem ez a probléma még nem érint, ennyi idősen nem érzem szükségét a napi szinten való sminkelésnek, de pontosan eleget hallom a környezetemben, hogy a #nomakeup csak akkor menő, ha sztár vagy, és feltolod mindenhova a lázadásod jelképét. Nyújtsa fel a kezét, aki rendszeresen sminkel. Oké. Most az tegye le, aki ugyanolyan magabiztosnak érzi magát nélküle, mint vele. Oké. Most pedig az tartsa fent, vagy tegye fel, aki kapott már valaha "vicces" beszólást a természetes külsejére. 
Sajnos nem tudom lecsekkolni a kezeket, de ha még mindig fent van a kezed (gondolatban), akkor elmondok valamit azoknak, akiknek ez az egész reggeli és esti - mert le kell mosni, ami rosszabb, mint felrakni - procedúra terhes. 
Ne érezd magad sz*rul, mert meg mered magadnak engedni azt a luxust, hogy reggel 20 perccel tovább aludhatsz, hogy bármikor megtörölheted a szemed, mert nem fogsz utána úgy kinézni, mint a Kaszás, hogy nem kell a rúzsodat nyalogatnod egész nap. Számomra a smink alkalom. A hétköznapokban nem akarok több lenni, mint amire képes vagyok. És ha jobban belegondoltok, mennyivel nagyobbat üt, amikor a céges bulin, esküvőn, randin 3 hónap lélegző, boldog bőr után olyan arcot varázsolsz magadnak, hogy mindenki megirigyli. Ha megfordítva nézzük a szitut, a lehangoló első kérdés helyett biztosan elismerő bókokat fogunk kapni, és még nem is kell minden nap a pénzedet az arcodra kenni.

 

 

Hajpara 
A 3. örök probléma. Valakinek túl kevés, valakinek túl rövid, máskor zsíros, vagy korpás, lapos, színtelen, töredezett, meggyötört és még sorolhatnám. A haj egy nő éke, számomra is ez a legfontosabb. Egy ápolt haj és köröm sok mindent elmond a viselőjéről. Festettek hátrányban, mivel a ti hajatok sokkal több dolognak van kitéve, mint a másik táborban lévőknek. 
Megtapasztaltam, hogy minél több csodaszerrel öntöm magam nyakon, annál rosszabb lesz. Az állandó mosás is ahelyett, hogy javítana, csak ront a helyzeten. Kezeljük kicsit lazábban. Én heti 1x mosom meg, ha nagyon muszáj kétszer, pedig rendszeresen járok edzeni, mégis szuper állapotban van a hajkoronám. Itt azt mondom, hogy az egészsége valóban a legfontosabb. Sokan kiengedve szeretik, főleg, ha kevés van, nem akarják összefogni azt a keveset is, de megnyugtatásképpen mondom, ha variáljuk a hajviseletünket, változatos, nem válik unalmassá. Frissen mosva nem is tudok kontyot hordani, a lófarok szétcsúszik, a fonásról ne is beszéljünk. Érdemes kipróbálni egy kis böjtöt, hálás lesz érte a haj, és rögtön felszabadul az idődből 1-2 óra.

 

 

+1 Evés
Hű maradjak magamhoz, erről is pár rövidke mondat. 
Az életmódváltás nem azt jelenti, hogy 365 napon keresztül vízzel és fénnyel táplálkozom. Sajnos sokan félreértik a dolgot a környezetemben is, és ha meg merek bármit enni társaságban, azonnal megszólnak, hisz én állítólag diétázom. A kedvenc mondatom: Így akarsz fogyni? Állandóan zabálsz aztán panaszkodsz, hogy nem tetszel magadnak.
Na, álljon meg a menet! Mégis mi köze van ahhoz bárkinek, hogy mit, mikor és mennyit eszem? Nem vagyok hajlandó mindent örökre kivonni az életemből, amit egyébként nagyon szeretek, másnak a kedvéért. Igenis, ha megkívánom, meg fogom enni azt a szelet tortát, vagy azt a csomag ropit. Mindig beleestem abba a hibába, hogy hosszú ideig áhítoztam valamire, de megtagadtam, mert nekem nem szabad. Ennek annyi lett a vége, hogy a bűnözős napon nem győztem falni, megpróbáltam bepótolni az elmaradt falatokat, és este szomorkodtam, hogy holnap ismét kezdődik a gyilok. Elég ebből! Az én életem, én döntésem, én testem. Ha bűntudatom van, az csak magam miatt lehet, mikor érdekel a véleménye, meg fogom kérdezni, ki nem mondott kérdésekre nem kérek választ. Jóindulatból sem...

 

 

Nos, ennyi lett volna a Freedom Zone. Remélem tetszett, és ezek után te is megengeded magadnak a lélegzést, hisz egyszer élsz. Tápláld a saját boldogságod, így ha van elég, másoknak is adhatsz belőle.

Köszönöm, hogy elolvastad :)

 

Megosztás a facebookon